Oldalak

2011. június 24., péntek

babos tatyó

bár talán valami elegánsabb cím kellene, elvégre ez inkább alkalmi táska, legalábbis ami a fazont és a méretet illeti.
Prototípusnak szántam, mert ilyesmi fazont kértek tőlem, ugyanakkor nem véletlen az anyagválasztás sem, mivel másvalaki pedig pöttyösre vágyik :-)

2011. június 21., kedd

before-after

Korábban már említettem, hogy nagyon szeretem a lakástextileket, mert segítségével ugyanazokat a bútorokat nagyon könnyen átalakíthatjuk, és teljesen más hangulatot kapunk.
Mutattam már a párnát is, ami a nyári nappali színeihez készült.

Akkor most mutatom, hogy milyen is a nappali télen:Amikor az ember meleg, barátságos légkörre vágyik, hogy a kinti zord idő ne hasson rá.

Majd ilyen a nyári, amikor jöhet egy kicsit hűvösebb, mégis vidám szoba

Másik sötétítő, másik pléd a kanapéra, másik párnahuzatok, új szín a puffokra, és máris teljesen más, nem?

Ráadásul ez az egész nem került egy vagyonba, a szemfülesek láthatják, hogy az anyagok az Ikeából valók (a piros puff is), a kék pléd is.

Azért mutatom meg, hátha más is kedvet kap, hogy "felújítsa" valamelyik szobát :-)
De kíváncsi vagyok a véleményetekre is, hogy nektek melyik tetszik jobban?

2011. június 19., vasárnap

Az én damaszt terítőm

:-)
Bizony ez damaszt, ilyen is lehet :-D
Szintén a saját festésű anyagokat használtam, a remek tutorialt itt találtam.
Nagyon tetszik, igazából nagyon el tudnék képzelni egy ilyen takarót, de gondoltam előbb egy kisebb darabon próbálom ki.


A tűzést is gyakorlásnak szántam, a látszattal ellentétben nem kukacolva van :-D (van még hova fejlődni, mert még nyomokban sem emlékeztet az eredeti elképzelésemre :D)
Kicsit még gyönyörködöm benne, aztán megy a mosógépbe, és meglátjuk mi lesz belőle (mármint mennyire lesz más színe :-) )

2011. június 18., szombat

újabb doboz kapott új ruhát

Ezúttal azonban kizárólag saját festésű anyagból. (valamint felhasználásra került néhány elrontott blokk is)
Mikróban festettem, ami jól működött, azonban a sötétebbek mosás és jelentős adag ecetes vízben állás után is igencsak eresztik a színüket. Nem tudom, hogy merjem így felhasználni bármihez is őket. (festés után öblítés, ecetes vizes öblítés, szárítás, vasalás, majd utána enyhe mosószeres vízben mosási próba és ecetes áztatás, vasalás)
Pedig a színek nagyon tetszenek, szépek, élénkek.
A varrószakkörös blogban, ahol találtam a mikrós festés remek leírását (link jobbra lent a "jó tudni" címszó alatt), kisebb vita volt, hogy a mikrós festés után kell e ecetes öblítés, áztatás.
Az én véleményem, hogy kell, sokkal élénkebbé váltak a színek, valamint pl a türkiznél pont az ecet hozta ki az igazi színt.
Mivel damasztot festettem, ami azért elég vastag anyag, a kisebb anyagokat könnyebb volt egyenletessé festeni, a nagyobbak foltosak lettek, sőt a sötétebbek is sokkal homogénebbek lettek, mint a világosabb színek (ki érti ezt?)

2011. június 1., szerda

újabb párna

ezúttal anyunak.
Ma van a szülinapja, ezt a 80x40 cm-es párnát kapta tőlem. Tetszik neki, remélem használni is fogja, hogy kényelmesebb legyen a tv nézés! ;-)

Anyuci Isten éltessen még nagyon-nagyon sokáig innen is!


2011. május 15., vasárnap

világoskék

Timivel megint csereberéltünk :-) ezt a gyönyörűséget kaptam, amit imádok, mióta megkaptam szinte csak ezt hordom! Köszönöm!

A képet Timi készítette, én képtelen vagyok ékszert normálisan fényképezni



Timitől még év elején kaptam egy felkérést, ezúttal a testvérének kért táskát, a kérés az volt, hogy legyen világoskék, de ne legyen benne farmer, mert azt nem szereti :D
Ebben a kálás anyagban egyeztünk meg, amiből már korábban is készült táska.

A táskához a kolleganőm állt modellt, mondogatták, hogy kicsit félrenézhetnék, akkor eldughatnák a táskát :D
Kordbársonnyal van kombinálva. Mivel a bársony elasztikus, így kék és sárga csillagokkal tűztem meg.

Húsvétra pedig ezt a tálat küldtem neki, hogy legyen miben tartani a hímes tojásokat :D

2011. május 14., szombat

"Szalagok"

Közeleg a nyár lassan előkerülnek a nyári lakástextilek (legalábbis nálam) ezért már nyári színekben készült ez a párna. (inkább nem mondom el, mennyiért jutottam ehhez a remek 70x50 cm-es tollpárnához :D amit bizony arra szánok, hogy még kényelmesebb legyen a kanapé :D)


És miért szalagok a post címe? Mert így hívják ezt a blokkot, amit a Folt hátán folt című könyvből vettem, csak ott az eredeti elrendezés az alábbi, de végül én a másik variáció mellett döntöttem.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...