Oldalak

2011. január 1., szombat

az év első napján

mutatok nektek egy "kártyatrükköt" :-)
Elkészült a következő párnahuzat.
Készítése közben sok mindenre rájöttem, elsőként arra, hogy nagyon elbíztam magam, hogy ez nekem sikerülni fog. Kb minden részt minimum kétszer bontottam, de azért sokat tanultam is a saját hibáimból :D
több sebből vérzik szegény, az anyagválasztások sem voltak ehhez túl szerencsések, viszont, ezek a színek mennek a (téli színvilágú) szobához :D

Talán már említettem, de odáig vagyok a lakástextilekért, annyira szeretem, hogy néhány más színű párna, másik sötétítő, más színű takaró a kanapéra és máris egész más a hangulata a szobának. Ráadásul ezek nem is kerülnek vagyonokba, ha ügyes az ember, mert szerencsével egész olcsón be lehet szerezni hozzá az anyagokat, és maximum 10.000 Ft-ból lesz egy új szobánk - de ennél jóval kevesebből is ki lehet hozni.
Ilyenkor jól jön, hogy én alapból a minden-mindennel harmonizáljon elv alapján működöm, így a fal, a kanapé a szőnyeg viszonylag semleges, sőt az utóbbi festésnél sokat válogattam a színeket, hogy olyan legyen, ami mindenhez jó (drapp, de nem megy el egyik szín felé sem - nem is gondolnátok, hogy mennyi árnyalat van :D két hétig nézegettem a színskálát mire döntöttem :D)
Így viszont szabadon váltogathatom a színeket :-)

4 megjegyzés:

Ili ( Hugi ) írta...

Szerintem nagyon jól sikerült!!! Az a leghatásosabb módszer, hogy valamit meg jegyezzen az ember, hogy párszor kibontja!!! Persze könnyű ezt mondani, de megcsinálni nem akár mi!!!!!

batorba írta...

Nekem is tetszik! Sőt az tetszik nagyon, hogy magatoknak (is)varrsz. Én erre most szántam rá magam csak...a kicsinek varrogatok dolgokat.
És a bontást én sem szeretem....de utána már tudom, hogy előtte hol rontottam el, tehát bontani is kell néha.:-)))

Tímel írta...

Nem vérzik ez sehol:) Szerintem jó lett:)
A legjobb az, ha úgy gondolod inden szín megy mindenhez:)
Ha egyszer lesz egy saját szobám, a 4 fal más-más színű lesz, és még a plafon is:) És mind a 4 színre festek majd:) Színorgiát fogok rendezni:) Sok párnám is lesz:) Függöny nem, azt nem szeretem. Szőnyegem sem lesz, azt sem szeretem. Rózsaszín borítású szivacs lesz a földön:) Majd jövök huzat varró tanfolymra Hozzád:)

Szila írta...

Szia,
nekem is nagyon tetszik a párna, én is pont egy párnát varrtam tegnap, de fotó még nem készült róla. Olvastam egy másik blog hozzászólásodnál, hogy Janome 4100 géped van...egész biztos, hogy nem lehet kapni? Találtam egy céget, akiknek a honlapján fentvan, de még nem válaszoltak :), örülnék neki, ha lenne mégis és jó áron. Te mennyiért vetted a tiédet (ha nem vagyok indiszkrét)?

További jó varrogatásban gazdag új évet!!

Üdv,
Szilvi

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...