Oldalak

2010. augusztus 30., hétfő

Apróságok

anyunak.
Anyu kért szemüvegtokot, illetve kulcstartót, már régebben. Igazán nem egy bonyolult darabok, de valahogy mindig halogattam, illetve nem igazán tudtam eldönteni milyen anyagból is legyenek?
Azt tudom, hogy nem kedveli a retró mintásat, valamint a virágokért sincs annyira oda, végül ezt választottam. Reményeim szerint ez tetszeni fog neki.
A szemüvegtokot ugyan nem napszemüvegnek kérte, hanem rendes szemüvegnek, mert tetszett neki, hogy ebből csak ki kell emelni.
A kulcstartó meg kulcstartó, azon nincs mit variálni, csinálhattam volna abból is bonyolultabbat, de ez nekem is annyira bevált, egyszerűen, nagyszerű :D
Próbáltam megmutatni, hogy szivárványos cérnával tűztem, nem igazán látszik, pedig tényleg :-D

Kicsit küzdök ezzel az új gépemmel, mivel a tű sokkal beljebb van mint a másikon, így az ilyen kis dolgokat letűzni elég nagy kihívás, nem is lett túl szép, sajna a sarokasztalra nem fér oda a másik gép, állandóan cserélgetni pedig lusta vagyok, így marad a kínlódás. Valamit valamiért :-)

2010. augusztus 27., péntek

Csere-bere Timivel

de igazából azt a címet akartam adni, hogy:

Én, a mázlista :-)

Nem kétséges, hogy az vagyok, hiszen nézzétek milyen szépségeket hozott nekem a postás:
A képek Timitől vannak, mivel én hiába csináltam vagy 20 képet, mind béna lett...

Az úgy volt, hogy amikor a táska ürügyén találkoztunk kaptam tőle egy nagy szatyor anyagot, mondván neki nem kell, és örül, hogy megszabadul tőlük, no de akkor is, én szerettem volna valamivel meglepni. Így kimondottan neki készült az első foltoskodásom mivel úgyis éppen nyaralni mentek, gondoltam jól fog jönni. Mondta, hogy kellene neki az új filctollaknak valami tartóka, aztán belendültem, és úgy készült a többi tolltartó. Nem tudott választani, így megegyeztünk, hogy kapok cserébe valamit. Mivel egyetlen aranygyűrűt hordok állandóan, így bár nagyon tetszett a sok csodaszép gyűrű először láncot kértem, de utána módosítottam, hogy nekem mégiscsak kell egy ilyen! Ma egész nap ebbe villogtam, miután megérkezett a postás :-)

Timi itt azonban nem állt meg, mert volt még egy meglepi a csomagban, amiről szó sem volt, mégpedig ez:Ugye milyen szerencsés vagyok? :-D

...és még nincs vége

mivel szemfülesként én lettem a 100. rendszeres olvasója (bár kiderült, hogy neki a 99 a kedvenc száma), ahogy a játékából is látszik, még ezt is kaptam:

Mondom én, hogy mázlista vagyok!

Nagyon szépen köszönöm Timi!

Ui:
Ha szeretnétek ti is valami hasonló szépséget, ne hagyjátok ki Timi játékát!

2010. augusztus 23., hétfő

Amikor a békát legyőzik

Timitől kaptam egy kedves barátság díjat, konkrétan legyet lógatott a békám szája elé, hát ennek nem lehet ellenállni :-)
És igen, mi tudjuk mi ebben a nagy fricska, de tény, az tény, ő egy nagyon kedves, és fontos barát számomra!Akiknek én fakultatívan továbbadnám, rájuk bízva, hogy ők kiteszik e a blogjukba, továbbadják e, vagy nem, hiszen nem az a lényeg:

Robertia
Iza
Ili
Gina

2010. augusztus 18., szerda

foltoskodtam

bizony, én foltoskodtam :D
úgy látszik fertőző ez a dolog, de ha már van körkésem, meg lapom...
Persze nem is én lennék, ha elsőre mindjárt nem a részeg ember lépésével akartam volna kezdeni :D, de be kellett látnom, hogy azért az nagy falat :D
így a szeminolt választottam, és bevallom nagyon tetszik. Hogy milyen gyakran fogok ilyesmit csinálni, azt nem tudom, de a szabáson kívül nagyon élveztem. Gyakorlásnak pedig mindenképpen nagyon jó volt, mert bizony egyelőre még kihívás a körkés használata - nem, nem vágtam meg magam, inkább az a baj, hogy túl óvatos vagyok, és vagy nem vágom át rendesen az anyagot, vagy nem a vonalzó mentén megy, és beleszalad az anyagba.

egy nagy neszi:

Ez egy tolltartó, egy kedves kérés alapján, és alapjában az első foltoskodásom, igyekeztem álcázni, de az az igazság, hogy amikor az oldalát vágtam, akkor közben telefonáltam, és bizony a varrásráhagyást is levágtam :D




Mivel közeledik az iskola (nem mintha lenne a családban iskolás), de úgy gondoltam pár tolltartó nem árt, és kisérletezgettem :-)


annak idején még általánosban kaptam egy háromszög alakú tolltartót (műbőr) és imádtam, gyakorlatilag végigkísért az összes iskolán, azt próbáltam reprodukálni)
ki kellett próbálnom a kéderező talpamat is :-) tetszik, fogom még használni :-)

2010. augusztus 13., péntek

2010. augusztus 8., vasárnap

pont, pont, vesszőcske...

készen van a karika :D
Törpillák imádják a pöttyöket, ezért arra gondoltam kellene nekik valami pöttyös játék :-)
Az ötletet egy ikeás játék adta, amit meg is vettem volna nekik, ha nem szikrázó műszálas anyagból lenne.(Próbáltam belinkelni, de nem találtam meg)

2010. augusztus 7., szombat

csatos pénztárca

van még mit finomítani rajta, de prototípusnak megteszi :-)

Zavart, hogy az oldala szabad, és szerintem ott ki tud potyogni a pénz, ezért az jutott eszembe, hogy hozzáfogom az anyaghoz egy kis pánttal. Naivan arra gondoltam, hogy majd géppel rá tudom varrni de persze nem ment, még kézzel is nehezen, nézzétek el, ezért a belsejében kezdtem el felvarrni, mielőtt a csatot beleragasztottam volna, így jelenleg belülről szebb mint kívülről.
Ja és mondták, hogy ennél a fajtánál a csatot is kicsit össze kell nyomni. Nos én megtettem, és utána nem akart záródni, azóta megoldottam, de szerintem nem kell összenyomni, viszont ennél a típusnál, ahol csak a tetejét kell ragasztani, nyugodtan az egész alá lehet merevítést, (én felmosót) tenni, mert ez bővebb mint a másik.
Ez az anyag is új szerzemény, bár annyira nem adja vissza a tényleges mintát, ilyen kis felületen.

2010. augusztus 1., vasárnap

bugyorka

ki kellett próbálnom a pikk-pakk bugyorkát :-) nem tudom mennyire jó ez így mondjuk pénztárcának. Szerintem a szemüvegtartó az igazi ebből.
A pillangós pedig az elrontott csatos szemüvegtokból lett, mivel anyu látatlanba mondta, hogy abból csináljak ilyet - és milyen igaza lett :D - ezért ő kapja meg. Ez flízzel van bélelve, de nem tetszik, a másik verzió jobb szerintem.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...