Oldalak

2011. október 9., vasárnap

Álmatlan hajnalok eredménye

ez az övtáska.
Még nyáron hozott a kolleganőm egy övtáskát, hogy tudnék e ilyet csinálni, mert ő azt annyira szereti, de tönkrement, és kapott ugyan másikat, de azt nem szereti.
Lazán rámondtam, hogy szerintem igen (fejben valahogy mindig olyan könnyen megvalósít az ember mindent :D)
Szétszedtem a régit, darabjaira, majd levettem a szabásmintát. (Bontás közben figyelmeztetett egy hang a fejemben, hogy nem ártana lefényképezni, hogy tudjam, mit is kell rekonstruálni, és tudjam melyik rész hova való, de én leintettem, hogyne tudnám - utólag nem ártott volna, mert elég sok részből áll, és ugyan ráírtam, hogy kb mi micsoda, de azért okozott fejtörést, hogy akkor melyik fecni hova is való :D:D:D)
A méretét a hatalmas jellemzi leginkább, simán elmegy egy női táskának szerintem, de az eredeti is ekkora volt.



Utána csak rakosgattam, és pihentetettem a dolgot, nem mertem hozzáfogni. Mivel a héten átlagban 5 órakor felébredtem, de volt, hogy hajnali háromkor, hát nekiláttam, és elkészült végre. Egyébként így utólag nem is olyan bonyolult, de lehet, hogy nem ártott volna fázis fotókat is készíteni, ha esetleg csinálnék még egyet.


10 megjegyzés:

Ágota-Lencsi Művek írta...

Én is tervbe vettem egy övtáska varrását (magamnak). Mondjuk én valami laposat szeretnék. De legalább már az övet megvettem hozzá:)
Gratu, jól sikerült darab!:)

Abile írta...

Ez nagyon jól néz ki! Te megvalósítod, amiről én évek óta csak ábrándozok. Milyen jó lenne alvás helyett is inkább varrni...

Tímel írta...

De jó!
Jó értelemben irigylem a kitartásod és azt hogy sosem adod fel, mindennek neki ugrasz,még akkor is, ha nem tűnik kivitelezhetőnek:) A végeredmény pedig lenyűgöző minden alkalommal:)

Szila írta...

Hű, nagyon tuti lett!!! A következőnél majd csinálsz fázisfotókat és leírást is!:)) Gratula!

Iza írta...

Nagyon klassz lett ez az övtáska!Ügyesen megcsináltad!Gratulálok!:)

Kaccat írta...

Köszi lányok :-)
Abile, néha előfordul, hogy felébredek hajnalok hajnalán, de én mindig is hajnali bagoly voltam, tanulni is hajnalban tudtam a legjobban :D
Ágota, én is sok mindenhez bevásároltam, amiből majd akarok valamit csinálni, egyszer majd eljön azoknak is az ideje :D
Fázisfotók akkor lesznek, ha valaki még szeretne ilyet :-)

Editfolt írta...

Miket nem tudsz. Soha nem kezdenék neki egy ilyennek!

Ági írta...

Nagyon jó lett az övtáska!!!
Ezennel köszöntelek a hajnali foltvarrók körében. Majd eljön az idő, amikor arra ébredsz hajnalban, hogy fejben varrsz, aztán az első kávé után a tettek mezejére is lépsz. Tehát mire felkel a család van 3 takaród készen (fejben) és egy táskád minimum kiszabva.
Ági

Álomjáró-Bozsomati írta...

Nagyon szuper lett!!!!!

Kaccat írta...

Ó fejben nagyon megy a varrás :D A valóságban már vannak problémák :D

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...