Oldalak

2010. március 27., szombat

Lehet, hogy feladom?

Mértem, igazgattam, húzogattam, és mégis ez lett...
Az oké, hogy kibontom a tűzést, de fogalmam sincs, hogy lesz belőle szép munka, mire összevarrtam nagyon csálé lett :-( Ráadásul nem akar szépen kifeszülni.
Nem mondom, hogy nem használható, de nagyon nem olyan, mint ahogy terveztem :-(
Szívem szerint bedobnám a kisszobába, és elfelejteném, ha nem lenne benne annyi munka és annyi anyag, de jelenleg elment a kedvem az egésztől.
Ha van valakinek építő javaslata, hogy hogy tudnám valamennyire helyre hozni, örömmel venném.
Egyébként még terveztem rá ezt-azt, épp csak jelenleg nem sok értelmét látom még azokkal is dolgozni :-(

Takaró készül

A héten nekiálltam a takarónak (szőnyegnek?) applikáltam, szabtam, varrtam , bontottam.
Kezd összeállni. A tűzés jön, de nem is tudom hogy álljak neki. Nem akarom túlbonyolítani, mivel ez a flíz a tűzéstől eltűnik, meg egyébként is ekkora darabon? Szóval azt tervezem, hogy kockák mentén tűzöm le, aztán a szélén még kitalálom, hogy is legyen.még nagyon sok munka van vele, mert még csak félig "interaktív", de már nagyon szeretnék az alapon túljutni.

2010. március 21., vasárnap

Csipet Csapatnak :-)

A héten elkészült a béka és nyuszi testvére is. Ugyanolyanok mégis mások.
A terítő tegnap készült, illetve ráadásnak még egy neszi.
A békák közelről (nem tudom mennyire látszik a különbség, először arra gondoltam, hogy megfordítom az anyagokat, vagyis a csíkos lesz a teste, és a narancs a hasa, de valahogy úgy nem tudtam elképzelni, így csak a csíkok mennek függőlegesen.

Azért a nyuszik is különböznek :-)

A terítő anyagát a fali tartón láthattátok, anyunak nagyon megtetszett, és onnan jött az ötlet, hogy akár terítő is lehet belőle, hát gyorsan elszaladtam, és vettem belőle két kerek terítőre valót. Először vakargattam a fejem, hogy hogy is csináljak belőle kereket, de aztán megvilágosodtam :-), majd ferdepánttal beszegtem. Az enyémet fehérrel, anyuét drappal.
A neszi, meg csak egy neszi, ki akartam próbálni ezt a fazont is :D

2010. március 16., kedd

béka2

elkészült a béka testvére :-) szerintem ő már igazán jól sikerült - főleg az elődjéhez képest. Határozottan kezdek belejönni, mert hazaértem fél hét körül, utána álltam neki, és már fél kilenc körül kész is volt (azóta a géppel küzdök, mert először a mobil net nem akart működni aztán meg a böngésző omlott össze folyton :-(

Íme a béka

És emlékeztetőül a testvérével:D

Igen, még mindig narancssárga, mivel még mindig nem kapok másmilyet :D
Egyébként annyira megszoktam a kis csálé Elsőt az előszobában (ott ahol most is ülnek), hogy ha valamiért elteszem onnan - pl fényképezek, és nem teszem vissza - akkor már hiányzik, szóval igen is szerethető elszabottan is :-P

2010. március 15., hétfő

ez már jobb


Elkészült a nyuszi is. Szerintem ő már sokkal jobban sikerült (lényegesen egyszerűbb is mint a bárány) a pofija hímzése lehetne szebb (a szemét egyszer ki is bontottam, mert nem tetszett), de nekem tetszik.
Bárányból és nyusziból is a kicsit csináltam meg, a nagyot túl nagynak találtam (a nyuszi kb 40cm-es lett volna), és tekintve, hogy lányok 44 ill 43 cm-el születtek, inkább a kicsit csináltam meg.
Azt hiszem még egy nyuszit fogok csinálni a bárányt pedig elteszem a szekrény mélyére...
Egyébként két törölközőt szabtam szét értük.

nem is tudom...


Elkészült egy bárány(?)
nagyon sokat dolgoztam vele, de nagyon nem vagyok elégedett...
Vajon miért áll így a karja? Pedig követtem a szabásmintát.
ráadásul az orra is csálé, és még az anyaga is foszlós (a lábait újracsináltam, vasaltam bele közbélést)
Azt gondoltam, hogy majd ez a frottír milyen jó lesz a babáknak, puha finom, de rá kellett jönnöm, hogy ez nyilván még nem adható nekik oda, mivel jönnek ki szálak.

2010. március 13., szombat

tárolók


Ma csak ennyit sikerült, egy fali tartó, és egy kisebb dobozka.
A tartásukkal nem vagyok elégedett, egyszerűen nem kapok olyat, ami rendesen merevítené.
A fali tároló Tilda alapján készült, és egész a ferdepántig megvoltak az ívek a tetején, de miután a ferdepánt is felkerült, eltünt :-) ezt az íves dolgot még gyakorolni kell (vagy mint most is, hanyagolni :D)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...