Oldalak

2010. augusztus 18., szerda

foltoskodtam

bizony, én foltoskodtam :D
úgy látszik fertőző ez a dolog, de ha már van körkésem, meg lapom...
Persze nem is én lennék, ha elsőre mindjárt nem a részeg ember lépésével akartam volna kezdeni :D, de be kellett látnom, hogy azért az nagy falat :D
így a szeminolt választottam, és bevallom nagyon tetszik. Hogy milyen gyakran fogok ilyesmit csinálni, azt nem tudom, de a szabáson kívül nagyon élveztem. Gyakorlásnak pedig mindenképpen nagyon jó volt, mert bizony egyelőre még kihívás a körkés használata - nem, nem vágtam meg magam, inkább az a baj, hogy túl óvatos vagyok, és vagy nem vágom át rendesen az anyagot, vagy nem a vonalzó mentén megy, és beleszalad az anyagba.

egy nagy neszi:

Ez egy tolltartó, egy kedves kérés alapján, és alapjában az első foltoskodásom, igyekeztem álcázni, de az az igazság, hogy amikor az oldalát vágtam, akkor közben telefonáltam, és bizony a varrásráhagyást is levágtam :D




Mivel közeledik az iskola (nem mintha lenne a családban iskolás), de úgy gondoltam pár tolltartó nem árt, és kisérletezgettem :-)


annak idején még általánosban kaptam egy háromszög alakú tolltartót (műbőr) és imádtam, gyakorlatilag végigkísért az összes iskolán, azt próbáltam reprodukálni)
ki kellett próbálnom a kéderező talpamat is :-) tetszik, fogom még használni :-)

11 megjegyzés:

bruercsi írta...

Tessék már megmondani nekem, mi az a kéderezés?
Sok szépet varrtál!!! A kor tolltartó a kedvencem, a színe, formája, tűzése...

Kaccat írta...

én sem tudtam mi a kéderezés, de azzal csináltam a narancssárga zsinórt az oldalára :-) Mint amilyen a táskákon és ülőgarnitúrákon is szokott lenni (gondolom a díszítésen kívül van némi kopásgátló hatása is)

Ili írta...

Nem is hiszem el, hogy most varrtál először Ilyesmit. Nagyon szépek lettek!!!

Kaccat írta...

köszönöm :-)
pedig tényleg ez az első igazi foltoskodásom :-)
persze varrtam már csíkokat, meg ilyesmiket, de konkrétan megnevezett blokkot még nem. Elég türelmetlen vagyok és hogy felszabdaljam, amit már egyszer összevarrtam ... :D:D de közben pedig irigykedtem rátok, hogy milyen szépeket csináltok határtalan türelemmel :-)

Tímel írta...

Varrásráhagyás van vagy nincs, egyáltalán nem számít, mert gyönyörű :)
És az enyém :)
Mind :)
Képtelenség választani, így hát mindet kérem :)
Majd jól kiteszek magamért, hogy méltó ékszert kapj érte cserébe! Ha már így kifosztottalak :)

Mély hódolatom váltja ki maga a tény, hogy neki álltál ilyen munkának. Rém türelmetlen vagyok, és vonalzó mellett sem bírok egyenes vonalat húzni, és a vágási technikám inkább nem minősítem...
hát, ezért gyöngyözöm inkább :)

Iza írta...

hát ezek nagyon jól lettek. Én is imádom a foltvarrást.De Csak Nézni. Nem is élem bele túlságosan magam, mert akkor ...még egy hobby nem férne el az eletemben. Még szerencse hogy nincs varrógépem :)))
Lehet majd egyszer felkérlek, hogy csereként készíts nekem is valamit.Csak tudjam eldönteni, hogy mi is kelljen..hmmm gondolkozom és majd értesítlek, jó???

Kaccat írta...

:-) köszönöm :-)
gondolkozz nyugodtan :-) és ne ha habozz, ha tudod mit szeretnél :-)

batorba írta...

Na ezekről a tolltartókról beszéltem én, hogy NAGYON klasszak!!!:-)))) Tudod, mit nem tudok?? Lövésem sincs, hogyan csinálod, hogy a pánttal eltakarod a cippet. Annyira szeretném pedig majd egyszer tudni. Én még nem járok itt.:-((
És a szabásmintákat honnan veszed? vagy csak úgy megálmodod és kiszabod és már varrod is??:-))))
Na jól van nem kérdezek ennyit! Egy szó, mint száz! nagyon ügyes vagy és nagyon tetszenek a munkáid...( íg ahogyan visszamenőleg megnéztem!)

Kaccat írta...

Batorba, köszönöm, akartam neked e-mailt írni, de nem találtam címet... az enyémet megtalálod fent.
hát általában én szerkesztgetem, de pl a pink tolltartó ugyanolyan mint egy neszi, csak szélesebb és alacsonyabb :-)
a kéket pedig a Lidl újság elején láttam meg, és az alapján csináltam :D
a "foltos" neszi és tolltartó egy rém egyszerű darab egyébként, ha kapok címet belinkelem, hogy hol találod meg a leírást.
a pánt azért takarja a cipzárt, mert mélyebbre varrtam a cipzárt, ennyire egyszerű :-)illetve úgy varrtam össze a neszit, hogy összeérjen a pánt :D

batorba írta...

Köszi! Fejlődőképes vagyok! :-))) Nézelődöm még nálad...:-)))

bruercsi írta...

Köszi! Közben én is rájöttem! :))
Ezt nekem is ki kell próbálnom, vettem is hozzá már talpat!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...