Oldalak

2012. május 1., kedd

kerékpáros táska - csak nőknek

Nem is értem miért nem gondolnak arra, hogy ha már minden kerékpáron van első kosár, akkor kellene olyan táska is, ami bele illik?
Én most ezt az űrt igyekeztem betölteni, mivel az roppant kellemetlen, hogy félig kilóg a táska, vagy ha a táskát beletettük az első kosárba, akkor más már nem is fér bele, és akkor még nem is vásároltunk.
Persze nem feltétlenül csak kerékpárral használjuk, ezért nem árt, ha kerékpár nélkül is hordható :-)
Ezért ilyen szép tavaszi-nyári hangulatú lett. Kapott zsebet hátul (a szokásnál magasabban, hogy a kosárban is hozzáférhető legyen, és kicsit nagyobbat, hogy a telefon is  odaférjen)
Kapott cipzáros zsebet belül is, mert az nekem kell. Belülre több zsebet nem kapott, mivel nálam annak az ég világon semmi értelme, úgyis mindig minden a táska alján van :D

Ha pedig bevásároltunk, akkor sincs semmi gond, mert bővíthető :-)
Valamint  nem lehet szélesebbre tömni mint a kosár :-)
Persze használható strandra is akár.
35 cm magas (a kosár 23 cm) felül kb 50 cm, alul kb 30 cm
Nekem nagyon tetszik, az pedig majd kiderül, hogy tényleg annyira praktikus e- amilyennek szántam :-)

ui: még mindig válságban vagyok, ez is két napig készült, egyszerűen most nincs türelmem varrni :-(

10 megjegyzés:

Böbe Morzsák írta...

Évi, ez gyönyörűséges! Nagyon tetszik! Én is fogok hasonlót varrni, már a szabásminta is kész. Szuper megoldást mutattál, hogy középen zsinórral is összehúzható! Gratulálok!

Tímel írta...

Ez de nagyon jó:)

Ili írta...

Nagyon ötletes és szépséges!!!!

Kaccat írta...

köszönöm!

batorba írta...

OHHH! Én már tegnap akartam irni egy megjegyzést, hogy GYÖNYÖRŰ!!!!!!!

Bár már én nem közlekedem mostanában cangával..:-))))

De ha majd megint biciklire ülhetek, jó lenne egy ilyen.:-)) Hátha meg tudom oldani, hogy addig nekem is legyen idöm és kedvem megvarrni!

Gratulálok hozzá!!!

Szép napot kívánok!

Unknown írta...

Ennek a biciklis táskának a szabásmintáját hol lehet megtalálni!

Kaccat írta...

Szia, ezt én szerkesztettem, úgy, hogy lemértem a kosaramat, az alját papíron kirajzoltam :-) Semmi extra minta nem kell hozzá, csak a kosár mérete (tapasztalat alapján mindegyik másmilyen kicsit), leírtam a táska méreteit :-)

Unknown írta...

Nagyonszépen köszönöm a válaszodat! Megpróbálom a méretek alapján kiszabni! Nagyonszépen köszönöm

Kaccat írta...

Nyugodtan kérdezz, ha elakadsz :-) Jó varrogatást :-)

Unknown írta...

Nagyonszépem köszönöm!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...