Oldalak

2010. november 15., hétfő

próbák


Jönnek az ünnepek, eljött az ideje egy kis csillogásnak :-)
készült egy fedeles neszi (Tilda alapján) valamint egy fenyőfa asztali dísz, amit Zsukkánál láttam (mivel nem emlékeztem, hogy hol is láttam, én csak 3 rétegből csináltam, de legalább most vissza tudom majd keresni máskor is :D - köszi lányok, hogy kisegítettetek!)
Az anyagok kombinálásánál még elég bátortalan vagyok, nehezen rakok össze látszólag össze nem illő anyagokat - persze egyébként az a "mindig minden mindennel legyen összhangban" típus vagyok, ennek levetkőzése nem megy könnyen, azért gyakorolok, vannak már ígéretes jelek :D
Az anyagot amiből a neszi készült Timitől kaptam (itt is köszönöm!), sötétzöld arany mintával, némi csillogással, ezért fényes cérnával tűztem. Nem a megszokott merevítést adtam neki, így eléggé pihe puha. Tépőzárral záródik, amivel gondban vagyok. A múltkor az egyik üzletláncban lehetett kapni kerek tépőzárakat, jól be is vásároltam gondolva milyen jó is lesz, és még ragasztós is, így ott marad ahova rakom, mennyivel könnyebb lesz majd varrni. Nos kézzel lehetetlen, mert olyan vastag rajta a ragacs réteg, hogy a varrótű a második öltésnél használhatatlan lesz, géppel pedig hol megy, hol nem, hol összeragacsozza a tűt, hol nem, hol varrja, hol nem... De legalább sok van belőle :D

5 megjegyzés:

Tímel írta...

De jól mutatnak!!
Sokkal jobb helye van Nálad, mint nálam... :)
Csak azt sajnálom, hogy szétvágtam,mielőtt használtam volna az agyamat...hehe.
Az ilyen ötletek,mint a ragacsos kerek tépőzár,mint 5let remek, de biztosan nem tesztelik őket forgalomba helyezés előtt.

Tigrislilijom írta...

Jópofa a karácsonyfa. Először mintha Zsukkánál láttam volna. (Ki tudja hogy kinél volt legelőször?! Én ott láttam szerintem. De már az sem ma volt :-))

Pampalini Anikó írta...

Ha Zsukka a Mosollyal öltve blog szerzője, akkor nála láttad, én ott láttam, és pont ezért a fáért jelöltem be rendszeresen olvasott blognak.
Kaccat! Nagyon szép a "fád" :-)

Tigrislilijom írta...

Igen, rá gondoltam...

bruercsi írta...

Nagyon jók lettek.
Ez a ragacsos tépőzár nem varrásra van kitalálva, hanem valamilyen sima felületre felragasztva oda tépőzárazni egy másik sima felületű valamit. Pl.:Kocsiba a kesztyűtartó feletti részhez pzs.doboz rögzítése.
Én is hasonló szituba keveredtem régebben. Öntapadós, szék lába alá való filc lapot akartam bevonni, mint egy kis díszt, na én is megszívtam a ragasztót, sorra tette tönkre a tűket :(

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...