Oldalak

2010. április 17., szombat

Zsebes tároló kiságyhoz


Helyhiány miatt tesómék nem vettek pelenkázóasztalt, csak egy olyan pelenkázót, amit a kiságyra lehet tenni, viszont - mivel a két kiságy egymás mellett van hosszában, egyszerűen sehol nincs hely, ahova tehetné a pelenkát, popsitörlőt, és krémet.
Ennek a problémának a megoldására született ez a zsebes tartó - bízom benne, hogy beváltja a hozzá fűzött reményeket, és tényleg praktikus lesz.
Nagyon sokat gondolkoztam, hogy hogy is, és főleg, hogy milyen anyagból csináljam (ennek ürügyén, vásároltam is egy csomó anyagot :D) végül azokat használtam fel, amik egyébként is itthon voltak.
A rátétek kivételével ikeás anyagból van.
A hátulja nagy mintás, kellett valami erős anyag, viszont annak a színei, nem igazán mennek a szobához - azonban a babák szerintem értékelni fogják a sok színt, felőlük meg az látszik :D
az eleje natúr színű vászon duplán fogva, amire ráapplikáltam, egy már korábban vett anyagból kivágott részeket - az eredeti minták túl nagyok, ezért nem tudtam volna egyben felhasználni.
A szegéshez pedig egy szalagot használtam, amit az Aldiban vettem még valamikor jóval húsvét előtt.
Az alsó rész egyben van, hogy kényelmesen tudjon oda pelusokat pakolni, és ki is tudja onnan venni ráncigálás nélkül - hogy ne lógjon a közepe, ezért egy kis szalaggal rögzítettem.
Kíváncsi leszek mit szólnak hozzá - bár inkább arra, hogy használni fogja e.

2 megjegyzés:

Iza írta...

De édes lett. Szerintem fogják használni, mert néha nagyon jó ha "kéznél" van a popsitörlő meg a pelus és nem kell a szoba másik felébe mennie az embernek hogy megkaparintsa őket, főleg akkor amikor a kis babák nem akarnak megállni a mozgásból(most itt a tapasztalat szólt :D).

Kaccat írta...

köszönöm :-) Igyekeztem praktikusra és szépre csinálni :-)
Hát már most is elég Ficánkák, úgyhogy nem nagyon lehet egy pillanatra sem otthagyni őket a pelenkázón :D

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...