Oldalak

2010. május 31., hétfő

újabb kihívás

avagy beindult a fantáziám :-)
Timel írta, hogy kellene valami sokzsebes, amiben a gyöngyöket és egyéb kellékeket tudná a táskájában hordani.

Ez született:
Ennél több zsebet nem tudtam beletenni, de talán ennyi elég is :-) 7 db :D
Valószínűleg a kényelmes használatért kicsit szélesíteni kell rajta, de sikerült megoldani amit akartam, van mélysége, cipzáros, hogy biztos ne szóródjon ki belőle semmi, és van zsebe bőven :-)
Ilyesmire gondoltál? (ez megint csak egy prototípus, bár rózsaszín, és virágos :-) )

2010. május 30., vasárnap

kihívás

kaptam egy pénztárcát, hogy olyat szeretnének. Ez már kb két hete volt, többször nekiálltam, de aztán mindig otthagytam, pedig a "majdnem kész" fázisig viszonylag könnyű eljutni, de valahogy minden összejött, a szegőtalppal nem akart sikerülni a szegés, nem találtam megfelelő cipzárt (pedig van bőven) szóval húztam halasztottam na és az utolsó fázistól rázott a hideg, nem is alaptalanul
Most elkészült minden olyan zsebet, rekeszt tartalmaz mint az eredeti, méretre is akkora. Elégedett nem vagyok, nem sikerült szépen a belső részt hozzávarrni, de ezt egyébként is prototípusnak szántam, annak pedig ugye lehetnek hibái :D
azt hiszem ferdepántozni kellett volna, mert túl vastag a széle, és a cipzár sem áll benne szépen.

Szóval még finomítani kell rajta kicsit, de szerintem nem rossz :-)
Középen egy cipzáros zseb az aprónak, két oldalt a kártyáknak és egyebeknek, na és a papírpénzt is lehet benne szortírozni rendesen :D

2010. május 29., szombat

kék és szögletes...

... de talán nem unalmas
Farmerrel kombináltam, ismét úgy szabtam, hogy a minta középre kerüljön.
Pamut heveder a pántja és állítható. Mágneszárral záródik, cserébe belülre kapott egy hatalmas cipzáros zsebet, kulcs karabinert, és két kis zsebet.
A virágokat három dimenzióssá tettem tűzéssel, valamint a farmeranyagon folytattam a mintát.
Belefér A/4-es méret. 10 cm mély.


Valamint elkészült a kicsi babalabda párja is (már-már UFO kategória lett), még februárban kiszabtam és elkezdtem összeállítani (amikor a másik is elkészült) csak aztán abbamaradt, amikor már csak 3 cikket kellett volna összevarrni. Most befejeztem, Törpillák nehogy összevesszenek rajta :D

2010. május 25., kedd

Indulhatnak túrázni




Elkészült a második kis cipő, így most már indulhatnak kirándulni :D
Egy icipicivel nagyobb mint a másik, de még ez is pidurka :-)

2010. május 18., kedd

Amikor igazán semmi sem sikerül

Csalódottságomban arra gondoltam, hogy fel sem rakom ezeket...
Utána arra gondoltam, hogy ez is hozzátartozik, amikor nem úgy sikerülnek, ahogy tervezzük.
A neszi teljesen csálé lett, pedig jelen esetben méricskéltem is, amit nem szoktam :D (lehet, hogy az volt a baj), a telefontartókon pedig a ferdepánt fogott ki rajtam, még gyakorolnom kell, hogy a végén szép legyen, ha valakinek van rá tippje, hogy kell, akkor örömmel várom a tanácsokat.

2010. május 15., szombat

romantikusoknak nyári táska

Végre elkészült ez a táska. Majdnem Luca széke lett belőle, mert valahogy nehezen fejeződött be.
A tönkrement kukacoló talp, a sürgős horgolás :-) ....


A fazon egyszerű, bár azért annyira nem. Kicsit komoly, kicsit játékos. A fő dísze az anyag mintája, amit úgy szabtam, hogy mind a két oldalon ugyanúgy essen a virág. Az alja kb 15 cm széles, a tetején ez leszűkül 8 cm-re. Természetesen cipzárral záródik. Ebbe most nem tettem cipzáras belső zsebet, valahogy ehhez nem illet, de azért zsebek természetesen vannak.
A füle töltőflízzel bélelt, kézben lóbálni is lehet, de ha szükségünk van a kezünkre, akkor a vállra is vehető. A merevítést az a bizonyos tisztítóeszköz adja :-) A bélése ugyanabból az anyagból készült, ehhez nem nagyon tudtam mást elképzelni
Neeeeeeeeekem tetszik :-)

2010. május 10., hétfő

Túrabakancs Törpilláknak :-)


Elkészültem a horgolt kiscipőkkel :D a minta innen van: horgolt teniszcipő
Külön köszönet Izának a részletes leírásért, és a hihetetlen türelmes magyarázatért, amikor hülye kérdéseket tettem fel neki, mert elakadtam :D
A színeket a felső kép adja jól vissza. A méreteket pedig a billentyűzet :D és ez még nagy lesz Szonjának, - majd belenő - ugyanis szombaton névnapja lesz, arra kapja.
Azért bakancs, mivel nagyon pici a talprésze, ahhoz képest inkább bakancs a szára :-D

2010. május 1., szombat

:-(

Tönkrement a kukacolótalpam (nem volt valami hosszú életű, akkor vettem amikor blogolni kezdtem...), műanyag, és megadta magát
Most ki kellene találnom, hogy is fejezzem be nélküle amit elkezdtem... próbáltam talp nélkül tűzni (a gép papírja szerint lehet) de nem az igazi...
:-(:-(
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...